Versenykiírás és szabályzat
2022-ben a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) megalakulásának húsz éves évfordulóját ünnepli, ugyanakkor 2022 az ifjúság európai éve. A MIÉRT több rendezvénnyel csatlakozik az európai ifjúság eseménysorozatához.
Az Erdély dala versenyt idén szervezzük meg először. Célunk megtalálni azt a dalt, mely az otthonról, az erdélyi életérzésről szól, az erdélyi magyar fiatalokról és az erdélyi magyar fiataloknak. Olyan dalt keresünk, amely hitelesen szól az ifjúság hangján, kiemeli az erdélyi lét értékeit és előnyeit, közösségünk magáénak tudja érezni.
A versenyre benevezhetnek ismert és kezdő előadók egyaránt.
A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezésre kerülő dal előzőleg nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba. A pályázatra Erdély teljes területéről (beleértve a Bánságot, Partiumot és a Székelyföldet is) várjuk a jelentkezőket.
A pályázat beküldése, a pályaművek feltöltése június 2. – szeptember 1. között zajlik.
Pályázati feltételek és a pályázat menete:
- A benevezett dal (sem szöveg, sem a zenéje) nem szerepelhet kereskedelmi forgalomba került adathordozón.
- A dal hosszúsága legfeljebb négy perc lehet.
- A színpadi produkció minden résztvevőjének be kell töltenie a 14. életévét 2022. június 1-ig. 18 év alatti versenyzőknek közjegyzőnél hitelesített szülői (vagy hivatalos képviselői) beleegyezés szükséges.
- A dalok előadói kizárólag erdélyi származású, vagy Erdélyben élő személyek lehetnek.
- A benevezett dal szövege teljes egészében magyar nyelven kell íródjon.
- Külföldi állampolgárságú dalszerző csak úgy adhat be pályaművet, ha a dalt olyan előadó énekli fel, aki(k) megfelel(nek) a pályázati kiírás feltételeinek (lásd 3-4. pontok).
- Amennyiben a versenybe beválogatott dal valamelyik előadója ellen a verseny időtartama alatt (2022. május – 2022. október) büntetőeljárás indul, vagy van folyamatban, illetve közfelháborodást vagy botrányt okozó viselkedést tanúsít, a pályázat kiírója a verseny bármelyik fázisában kizárhatja a pályázók közül, ezzel egyidejűleg a szervezők a nyilatkozatban meghatározott kártérítést igényelhetnek.
- A dalok szövege, előadásmódja nem csorbíthatja sem a verseny, sem a szervező (MIÉRT) jó hírnevét. Politikai tartalmú, gyűlöletkeltő, szeméremsértő dalszöveg, gesztus, látványelem, beszéd, káromkodás a színpadi produkcióban nem engedélyezett.
- A döntőbe bejutó pályázók vállalják, hogy 2022. szeptember – október 30. között külön juttatás nélkül, előre közösen egyeztetett időpontokban rendelkezésre állnak próbák, műsorpromóciós forgatások, sajtótájékoztatók, interjúk, stúdiófelvétel, illetve az élő adás alkalmával.
- A döntőbe bejutó pályázók vállalják, hogy a zenekar minden tagjával részt vesznek a MIÉRT által szervezett 4 napos szakmai felkészítő táborban, 2022 október 3-6 között.
- A döntőbe bejutó pályázók vállalják, hogy teljes felállásban részt vesznek a műsor döntőjének televíziós felvételén/élő adásán 2022 októberében. Ennek pontos időpontjáról a szervezők a későbbiekben tájékoztatnak.
- Az előadók és a szerzők pályázatuk beadásával elfogadják jelen pályázati kiírás feltételeit, és kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket MIÉRT-el való folyamatos együttműködésben, a jelen felhívásban rögzített szerződéskötésben, továbbá elfogadják, hogy a pályázati feltételek bármely pontjának megszegése kizárással járhat.
- Az online bejelentkezéskor a benyújtott pályaműnek tartalmaznia kell:
- a részletesen kitöltött Pályázati Adatlapot
- a hanganyagot mp3, wav, wma formátumban;
- a dal szövegét írott formátumban;
- minden színpadon szereplő előadóról és az összes szerzőről sajtófelhasználásra alkalmas fotók (közös és egyéni képek), magyar szakmai életrajz, elérhetőségek;
- Bármelyik kötelező melléklet hiánya, illetve a feltöltési határidő elmulasztása érvénytelenné teszi a pályázatot. A pályázati anyagot az elbírálás után egy évig őrizzük meg. A Pályázati felhívás módosításait megelőzően a MIÉRT közzéteszi a verseny oldalain. A pályázók felelőssége, hogy ezekről megfelelően tájékozódjanak. A MIÉRT bármely, a jelen versennyel kapcsolatos döntése végleges és minden tekintetben kötelező érvényű, azokkal kapcsolatban jogi úton eljárás nem kezdeményezhető.
- Az előadók és a szerzők pályázatuk beküldésével vállalják, hogy A szerzői vagyoni jogok és kapcsolódó jogok átruházási szerződése (Szerződés) aláírását követően az aláírt Szerződést eredeti példányban (postán vagy személyesen) postafordultával visszajuttatják a Szervezőkhöz, valamint ezzel egyidejűleg a Szerződés szkennelt vagy a fényképes példányát is elküldik (feltöltik a platformra).
A szerződés eredeti példányának elküldésének hiánya, illetve a szkennelt vagy fényképes példány feltöltési határidejének elmulasztása érvénytelenné teszi a pályázatot. - A szeptember 1-ig beérkezett pályaműveket szakmai zsűri értékeli és választja ki a döntőbe kerülő 6 dalt. Ezt követően a közönségnek szavazás során még lehetősége van egy dalt beszavazni a döntőbe.
- A szervezők és a szakmai zsűri fenntartja a jogot, hogy a közönségszavazásra csak az előzsűrizett dalokat juttassa tovább.
- A pályázat lezárását jelentő döntő (televíziós show műsor) során szakmai zsűri értékeli a dalokat és az előadásokat 2022 októberében. Ekkor kerülnek kiosztásra a verseny díjai és különdíjai is.
A szakmai zsűri tagjai:
Keresztes Ildikó – előadóművész, énekes
Bagossy Norbert – a BBC frontembere, zenész, énekes
Dorogi Péter – a DOROGI formáció frontembere, dalszerzője
Lukács Laci – a Tankcsapda frontembere
Díjak:
1. hely:
Brandelt turnébusz
Lemezfelvétel és lemezkiadás
Videóklip a nyertes dalhoz
Fesztivál fellépési lehetőség
2. hely:
Videóklip a pályázott dalhoz
Hangszer vásárlási utalvány
3. hely:
Videóklip készítése a dalhoz
Továbbá különdíjak a verseny szponzorainak felajánlásával.
A verseny kiírói fenntartják a verseny szabályzatának további módosítását, vagy kiegészítését.
În anul 2022 Asociația MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet) sărbătorește 20 de ani de existență, totodată, anul 2022 este și anul tineretului. Asociația MIÉRT se va alătura la seria evenimentelor europene dedicate tinerilor cu mai multe evenimente.
Organizăm anul acesta prima ediție a concursului Erdély Dala (Melodia Transilvaniei). Scopul nostru este să găsim acea melodie care vorbește despre sentimentul transilvănean, despre tinerii ardeleni și se adresează acestora. Căutăm o melodie care dă voce tinerilor în mod credibil, scoate în evidență valorile și avantajele vieții din Transilvania și comunitatea noastră se poate identifica cu aceasta.
La concurs se pot înscrie interpreți consacrați sau debutanți.
Condiția înscrierii în concurs este ca melodia cu care artiștii se vor înscrie să nu fi fost difuzată până în prezent. Concursul se organizează pentru interpreți de pe întregul teritoriu al Transilvaniei (inclusiv Banat, Crișana și Ținutul Secuiesc).
Melodiile pot fi înscrise în concurs în perioada 2 iunie – 1 septembrie.
Condiții de participare și fazele concursului:
- Melodia înscrisă în concurs (nici textul, nici melodia) nu poate figura pe suport comercializat pe piață.
- Durata melodiei poate fi de max. 4 minute.
- Toți participații la producția scenică trebuie să fi împlinit vârsta de 14 ani până la 1 iunie 2022. Pentru interpreții sub 18 ani este nevoie de acordul oficial al părinților (sau al reprezentantului legal), autentificat de un notar.
- Interpreții melodiilor pot fi doar persoane originare din Transilvania sau care locuiesc aici.
- Întregul text al melodiei trebuie să fie în limba maghiară în integralitate.
- Compozitorii din străinătate pot să depună o melodie în concurs dacă aceasta va fi cântată de un interpret / interpreți care corespund cerințelor anunțului vezi punctele 3-4).
- În cazul în care vreunul din interpreții melodiilor selecționate în concurs va fi implicat într-un proces penal în perioada de concurs (mai 2022- octombrie 2022) sau va da dovadă de un comportament revoltător sau scandalos, organizatorul concursului îl poate exclude din rândul competitorilor în orice fază a concursului, totodată organizatorii putând solicita despăgubiri prin declarația de excludere.
- Textul și modul de interpretare al melodiilor nu pot afecta buna reputație a concursului și a organizatorului (MIÉRT). Nu sunt permise texte cu conținut politic, instigatoare la ură, indecente sau gesturi, elemente vizuale, vorbe jignitoare sau injurii în producția scenică.
- Concurenții finaliști se angajează ca în perioada septembrie–30 octombrie 2022 să fie disponibili la datele stabilite de comun acord pentru repetiții, filmări promoționale, conferințe de presă, interviuri, înregistrări în studio și pentru emisiunea live fără vreo renumerație specială în acest sens.
- Concurenții finaliști se angajează să participe cu toți membrii formației la tabăra specială de pregătire de 4 zile organizată de MIÉRT, în perioada 3-6 octombrie.
- Concurenții finaliști se angajează să participe cu toți membrii formației la filmările din studio / emisiunea live a finalei emisiunii în luna octombrie 2022. Data acesteia le va fi comunicată ulterior de organizatori.
- Prin înscrierea la concurs, interpreții și autorii acceptă condițiile prezentului concurs și declară că nu au alte contracte în derulare care i-ar împiedica să colaboreze constant cu MIÉRT, să încheie contractul indicat în prezentul anunț și acceptă faptul că încălcarea oricărui punct din condițiile de participare poate duce la excluderea din concurs.
- Înscrierea online trebuie să conțină următoarele:
- Formularul de concurs completat în detaliu;
- Materialul audio în format mp3, wav, wma;
- textul melodiei tehnoredactat;
- fotografia tuturor interpreților care vor urca pe scenă și a tuturor compozitorilor care pot fi publicate în presă (fotografii de grup și individuale), CV profesional în limba maghiară, date de contact;
- Lipsa oricărui atașament obligatoriu, respectiv depășirea termenului de depunere invalidează înscrierea în concurs. Materialul depus în concurs va fi păstrat timp de un an după deliberare. Asociația MIÉRT va publica modificările aduse anunțului de participare pe paginile concursului. Concurenții sunt obligați să se informeze cu privire la acestea. Toate deciziile Asociației MIÉRT referitoare la acest concurs sunt definitive și obligatorii din toate punctele de vedere, neputând fi atacate în instanță.
- Prin înscrierea la concurs, interpreții se angajează să returneze organizatorilor, imediat după recepționare, exemplarul original al Contractului (prin poștă sau prin predare personală) după semnarea acestuia (termen limită) și să trimită în același timp o copie scanată sau fotografiată a Contractului (încărcată pe o platformă).
În cazul în care nu se trimite originalul contractului sau nu se încarcă copia scanată sau fotografiată până la termenul limită, înscrierea în Concurs va fi invalidată. - Melodiile primite până la 1 septembrie vor fi analizate de un juriu de specialitate care va selecta cele 6 melodii finaliste. După această fază, publicul va avea posibilitatea de a mai vota o melodie care va fi inclusă în finală.
- Organizatorii și juriul de specialitate își rezervă dreptul de a supune votului publicului doar melodiile jurizate în prealabil.
- În octombrie 2022, în cadrul finalei prin care se va încheia concursul (show de televiziune) melodiile și interpretarea vor fi evaluate de un juriu de specialitate. Cu această ocazie vor fi acordate premiile respectiv premiile speciale ale concursului.
Membrii juriului de specialitate:
Keresztes Ildikó – interpretă, cântăreață
Bagossy Norbert – liderul formației BBC, muzician, cântăreț
Dorogi Péter – liderul formației DOROGI, compozitor
Lukács Laci – liderul formației Tankcsapda
Premii:
Locul 1:
Autocar de turneu cu marca formației
Înregistrare și lansare disc
Videoclip pentru melodia câștigătoare
Posibilitatea de a concerta la festival
Locul 2:
Videoclip pentru melodia din concurs
Voucher pentru achiziționare de instrumente muzicale
Locul 3:
Videoclip pentru melodia din concurs
Alte premii speciale acordate de sponsorii concursului.
Organizatorii concursului își rezervă dreptul de a modifica sau completa regulile concursului.